Egy írás a veszteségről, gyászról, az érzésről, ami emlékeztet bennünket, hogy volt az életünkben valaki, aki fontos volt. A hiány fájdalma a szeretet nyoma.
Munkába menet megláttam egy síró, középkorú hölgyet a buszmegállóban. Nem tudom, hogy a buszra várt vagy sírni állt meg, de amikor találkozott tekintetünk, elszégyellte magát. Elfordult, törölgette könnyeit, zokogása csak rázta a testét. Hirtelen én is zavarba jöttem, mintha rajtakaptam volna valamin, amit nem szabadott volna látnom.
De mi történhetett a hölggyel? El fogok késni. Nem baj. Odaléptem hozzá. “Ne haragudjon, nem akarok tolakodó lenni, de észrevettem, hogy sír, tudok segíteni valamiben?” – kérdeztem. Igazából olyan jó lett volna megölelni, mert csak szabadkozott, hogy “Jaj, úgy szégyellem, hogy sírok!” Biztosan látta az arcomon, hogy ha tudok, segítek. “A kutyámat most kellett elaltatni, mert már öreg volt és nagyon beteg. És nem tudott az orvos sem segíteni rajta. Nagyon nehéz most nélküle”.
Beszélgettünk egy kicsit. Egy picit meg is nyugodott amikorra jött a busza és nehéz szívvel, kisírt szemekkel, sok kavargó emlékkel felszállt a buszra, kedvencével együtt. Mert akit szeretünk, az örökké velünk marad. Akkor is, ha elhunyt. Akkor is, ha a házi kedvencünk. Nem hiszek abban, hogy „el kell engednünk” a szeretteinket. A gyász nem arról szól, hogy elfelejtjük azt, aki már nincs velünk – hanem arról, hogy megtanulunk együtt élni a hiányával. És emlékezni. Újra és újra. Mert a szeretet túlél mindent.
A veszteség mindig fáj. Legyen szó egy közeli hozzátartozóról, barátról vagy akár egy háziállatról. A szeretet kapcsolat. Kapocs. És amikor ez megszakad, az űr, amit maga után hagy, nagyon is valóságos.
A mentálhigiénés segítő beszélgetéseken gyakran történik meg, hogy valaki először sír mások előtt. Sokszor elnézést kérnek érte – „bocsánat, hogy elérzékenyültem…”, „ne haragudjon, mindig a zsebkendőért kell nyúlnom…” És ilyenkor mindig azt mondom: a könnyek nem gyengeséget jelentenek, hanem őszinteséget. Azt, hogy valami fontos volt. Hogy valaki hiányzik. Hogy számított.
Ha Te is veszteséget éltél át – legyen az egy szeretted, barátod vagy akár kedves állatod elvesztése – és úgy érzed, jól esne, ha valaki meghallgatna, szívesen kísérlek gyászodban mentálhigiénés segítőként.
Photo credit: simon73
Leave a comment