Szeretek munkahelyi problémákkal küzdő kliensekkel foglalkozni.
Kevesen tudják rólam, hogy az alapvézgettségem emberi erőforrás-menedzsment, és hogy éveken át dolgoztam a versenyszférában, főként recruiterként és szervezetfejlesztőként. Talán ez is befolyásolja lelkesedésemet, amikor munkahelyi nehézségekkel küzdő klienssel foglalkozom. A munkahelyi nehézségek nemcsak a teljesítményre, hanem az önértékelésre, a kapcsolatainkra, a testi-lelki egészségünkre és az életminősségünkre is hatással vannak.
A munkám során újra és újra találkozom ugyanazokkal a mintázatokkal. Az egyik leggyakoribb, hogy valaki annyira megbízhatóvá és terhelhetővé válik, hogy végül éppen ez akadályozza a fejlődését. Az alábbi történet jól példázza ezt a jelenséget. Bár egyetlen ember szemszögéből meséli el a helyzetet, valójában sokunk számára ismerős lehet.
Egyszer egy vezető a szemembe nézett, és azt mondta:
– Nem tudom, mi lenne velünk nélküled.
Akkor büszkeséget éreztem. Úgy hangzott, mint egy elismerés. Mintha végre látnák azt a rengeteg energiát, túlórát és problémamegoldást, amit nap mint nap beleteszek a munkámba.
Mosolyogva mentem haza.
Csak évekkel később értettem meg, hogy nem ugyanaz a kettő: fontosnak lenni és nélkülözhetetlennek lenni.
A kettő között óriási a különbség.
Amikor egy szervezet számára valaki kulcsszereplővé válik, gyakran nem az történik, amire számít. Nem feltétlenül nyílnak meg előtte új lehetőségek, és nem biztos, hogy gyorsabban halad előre a karrierjében.
Sőt.
Sokszor éppen azért marad ugyanott, mert túl jól működik a jelenlegi helyén.
Amit idővel felismertem:
• Ha minden problémát én oldok meg, nehezebben engednek tovább magasabb pozícióba.
• Ha én vagyok a csapat „biztonsági hálója”, akkor a rendszer érdekelt abban, hogy ezt a szerepet továbbra is betöltsem.
• A rendkívüli megbízhatóság nem mindig jár együtt rendkívüli anyagi elismeréssel.
• A túlzott lojalitás néha nagyobb értéket termel a cégnek, mint amennyi visszajut belőle hozzám.
• Aki nélkülözhetetlenné válik, annak a fejlődése könnyen háttérbe szorulhat a napi működés fenntartása érdekében.
Sok tehetséges ember évekig abban a hitben dolgozik, hogy ha még egy kicsit többet vállal, még egy kicsit tovább marad bent, még néhány válsághelyzetet megold, akkor előbb-utóbb megérkezik a várva várt előrelépés.
A valóság azonban gyakran más.
A szervezetek ugyanis nem mindig jutalmazzák azt, aki a legnagyobb terhet cipeli. Sokszor azt emelik magasabb szintre, akinek van ideje kapcsolatok építésére és saját láthatóságának növelésére.
Ekkor értettem meg valami fontosat.
A „nélkülözhetetlen vagy” mondat nem feltétlenül dicséret. Néha inkább annak a jele, hogy egy olyan szerepben ragadtál, amely túl értékes a szervezet számára ahhoz, hogy elengedjenek belőle.
A legfontosabb felismerések:
• Az értékesség és a nélkülözhetetlenség nem ugyanaz.
• A kemény munka önmagában nem garantálja az előrelépést.
• A folyamatos problémamegoldás könnyen láthatatlanná teheti a vezetői potenciált.
• A karrierépítéshez nemcsak teljesítményre, hanem tudatos pozicionálásra is szükség van.
• Néha a következő szint eléréséhez nem még többet kell vállalni, hanem meg kell tanulni elengedni bizonyos feladatokat.
Azóta más szemmel nézek erre a kijelentésre. Ha azt mondják, hogy „nem tudnánk nélküled működni”, felteszem magamnak a kérdést: ez valódi megbecsülés, vagy egyszerűen csak kényelmes mindenkinek, hogy továbbra is ugyanazt a terhet viszem?
Talán ezért érint meg ennyire ez a téma. A segítő beszélgetések során újra és újra találkozom hasonló történetekkel. Olyan emberekkel, akik hosszú ideje helytállnak, rengeteget tesznek másokért, mégis azt érzik, hogy elfogytak az erőforrásaik, vagy megrekedtek egy számukra már szűknek bizonyuló szerepben.
HR-es és szervezetfejlesztői múltamból is tudom, hogy a munkahelyi nehézségek ritkán csak a munkáról szólnak. A túlterheltség, a konfliktusok, a motivációvesztés vagy akár a kiégés mögött gyakran mélyebb mintázatok húzódnak meg: megfelelési kényszer, perfekcionizmus, konfliktuskerülés, önbizalomhiány vagy a saját határok kijelölésének nehézsége.
A legtöbben nem egyik napról a másikra jutnak el a kimerülésig. A folyamat sokszor szinte észrevétlenül kezdődik, majd idővel egyre több energiát emészt fel. Éppen ezért fontos, hogy időben felismerjük a figyelmeztető jeleket, és tudatosan ránézzünk arra, mi tartja fenn ezeket a helyzeteket.
A közös munka során gyakran már viszonylag rövid idő alatt érzékelhető változások indulnak el. Dolgozunk a határok meghúzásán, az asszertív kommunikáción, a stressz kezelésén és azon, hogy a kliens nagyobb rálátást szerezzen saját működésére.
Számomra éppen ez teszi ezt a területet különösen izgalmassá. Ezek a helyzetek ritkán csak a munkáról szólnak. Sokkal inkább arról, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, mások elvárásaihoz és a saját szükségleteinkhez. Amikor ezen sikerül változtatni, annak hatása nemcsak a munkahelyen, hanem az élet szinte minden területén is megjelenik.
Photo credit: Oscar Keys
Leave a comment